Ambíciózus tervekkel tekint a jövőbe a Lufthansa

2024.12.12

November végével jóváhagyta az Európai Bizottság- aki egyben gazdasági versenyhatóság is- a Lufthansa tulajdonszerzését az Olasz ITA Airwaysben. Az ügylet 41%-os részesedés erejéig szól, 325 millió Euro tőkeemelés ellenértékkel.

A versenyhatóság még júliusban hagyta jóvá előzetesen az akvizíciót, bizonyos feltételek mellett, amelyek mostanra teljesültek. Az ITA Airways vállalásai értelmében lemond bizonyos résidőkről az IAG -csoport és az AirFrance- KLM javára, amely által élénkülhet a verseny az Olaszország és USA közötti légiközlekedés piacán. Továbbá a vállalásai értelmében a milánói Linate és a római Fiumicino reptereken átenged egyes Európai járatokat az EasyJet és az AirFrance- KLM számára.

További érdekesség a Lufthansát illetően, hogy a kölcsönös ellenszenv miatt a nyugati légitársaságok lemondani kényszerültek az oroszországi repterek, sőt a légtér használatáról is, a háború körüli szankciók nyomán. Ugyanakkor a kínai légitársaságok továbbra is használják azokat, közel 3 órás időelőnyre szert téve ezzel a nyugat- európai társaságokkal szemben, akik nagy kerülőkre kényszerülnek. Ez tehát a Lufthansát is érinti, aminek vezetése e helyzetben a déli féltekére tekint, nagy terjeszkedési lehetőségeket látva. Tervezi a Dél- Afrikai és Dél- Amerikai járatai bővítését, melyhez jól jön az új szerzemény olasz légitársaság, aminek repterei jelentősen közelebb hozzák a Afrikát.

Forrás: Pixabay
Forrás: Pixabay

A Dél- Amerika irányú terjeszkedés mérföldköve volna a Portugál TAP légitársaság egy részének megszerzése, ami a Lufthansa nem titkolt terve. A TAP nagy forgalmat bonyolít a két kontinens között. A dél- európai állam légitársasága privatizáció előtt áll és a német légi cég szándéka szerint 200 millió Eurót adna annak 19,9%- os részesedéséért. Ezzel ráadásul az Európai Bizottság szigorú versenyhatósági vizsgálatát is elkerülné, ugyanis a német Lufthansa új szereplő lehetne az Európát Dél- Amerikával összekötő légiforgalom piacán.  

PénzMonológ.hu
Minden jog fenntartva 2024
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.