Jó üzlet a Temetkezés
A Világgazdaság idézi a Bloomberg egy cikkét, melyben a temetkezési cégek egyre növekvő forgalmára mutatnak rá. A mögöttes ok nem más, mint az elöregedő társadalom szerte a nyugati világban, Észak- Amerika és Európa szerte, de a probléma alól nem kivétel Japán sem.

Egyes ügyes befektető és spekuláns tőketulajdonosok elkezdték felvásárolni Európa nagy temetkezési vállalatait és Krematóriumait. A kereslet ezen cégek szolgáltatására egyre nagyobb, ugyanis az emberek halandók és a társadalom egyre szélesebb rétege öregszik meg. Az a probléma másik része, hogy a fiatalok aránya és száma a népességben csökkenő tendenciát mutat. Az emberek már nem fiatalon, a 20as éveikben vállalnak gyereket, hanem sokszor 40 évesen. Továbbá a gyerekvállalási kedv sem akkora, mint mondjuk 50 évvel ezelőtt; ennek oka többek között a növekvő költségekben, valamint a társadalmak morális átalakulásában van.
De térjünk vissza a temetkezéshez. Európában a cikk szerint minden 5. ember 65 év feletti, tehát növekvő kereslet néz ki a temetkezési tevékenységet folytató vállalkozásoknak. Ugyanakkor az elhantoláshoz rendelkezésre álló területek fogynak, ezzel együtt a költségei nőnek. Emiatt éves szinten 6% körüli mértékben növekszik a hamvasztások száma.
Németországban sok kisebb temetkezési cég is van, melyek nagy része családi vállalkozás, de a vezetői poszt öröklése a jogi körülmények miatt nehézkes. Így aztán eladásra kerülnek, velük együtt pedig a cég ismertsége, eszközei és egyéb erőforrásai, melyekre a kereslet stabil és növekvő.
A teljes cikket Itt: ( https://www.vg.hu/cegvilag/2024/05/europa-oregszik-de-valakik-rengeteget-keresnek-ezzel ) olvashatod el.