Olcsó ázsiai munkaerő...! Jó, de meddig?

A huszadik század végén, a '90-es években olyan amerikai és más nyugati márkák költöztették gyártósoraikat Kínába, Vietnámba, Indiába, Koreába és a többi ázsiai országokba, mint a Nike, Adidas, a Hasbro, a General Motors és rajtuk kívül még sokan mások. 

Ezen  keleti országok akkoriban még jobbára földművelő és kisiparos népessége alkalmazható volt az újdonsült, nyugatról érkező márkák gyáraiban - tegyük hozzá- a nyugati munkásfizetések parányi töredékéért.

A 2000-es évek elején virágzó gyártósori kiszervezés és ennek következtében a nyugatra áramló olcsó keleti tömegtermékek elkényeztették a fogyasztókat. Persze az ottani népesség kihasználása árán. Ezt az ottani adminisztrációk támogatták és a beáramló tőkéből fellendítették gazdaságukat, ipari termelésüket. Ily módon Kína egy évtizeden keresztül két számjegyű gazdasági növekedést produkált. Mára olyan gazdasági hatalmak nőttek fel keleten, mint a Kistigrisek államai (Korea, Tajvan, Szingapúr és Hongkong) vagy Kína és egyre inkább India. Ezen országok már saját fejlesztésű termékeikkel is egyre versenyképesebbé válnak a világgazdaságban.

De mindennek ára van és semmi nem tart örökké. Az elmúlt harminc évben számtalan ember dolgozott Ázsiában éhbérért, napi 16 órákat, az egészségét is károsítva a nyugati multik gyáraiban. Csak egy példa napjainkból: a Disney rajzfilm figura- Kis Hableány az angol játékboltokban 35 angol fontba kerül, míg ugyanezért a babáért a gyári munkás nem több, mint 3 pennyt kap. Tehát 13.000 Forint értékért cserébe 12 Forint ellentételezés. Ezt sokféle képpen nevezhetjük, de a kizsákmányolás egy elég találó szó lenne rá. Napjainkban egyre gyakrabban foglalkoznak emberjogi és munkásjogi szervezetek az ázsiai gyári munkakörülményekkel. A beszámolók szerint nem ritka a 170 óra túlóra, a munkasérülések, a mentális panaszok és az embertelen bánásmód.

Ennek a gazdasági rendszernek kezd vége szakadni, ugyanakkor. Mivel az ottani fiatalok nem akarnak gyárakban gürcölni, mint a szüleik. Nekik fontos a munkamorál, a körülmények és az egyéni közérzetük és ezt amiatt is gondolhatják így, mert a gyerekvállalási korhatár is jelentősen megnőtt náluk is, mint nyugaton. Így nincs a vállukon a család eltartásának felelőssége, terhe. Ez egy trend, mellyel próbálnak együttélni a munkáltatók és egyúttal kedvezményekkel igyekeznek a gyárakba becsalogatni a fiatalságot. Egyre kevesebb sikerrel. Ezért az állami támogatások és adókedvezmények birtokában sok gyártulajdonos az automatizálásban, robotizálásban keresi a megoldást. Ugyanis a versenyképességet továbbra is fenn kell tartani.

Persze a nyugati tőke még terjeszkedhet Afrika felé, ott még az alacsony életszínvonal rábírhatja a lakosságot hagyományos mezőgazdasági tevékenységei feladására, hogy bevonuljanak a gyárakba. Viszont az ottani politikai instabilitás nem kedvez a multicégeknek.

Így aztán a híres nyugati márkák mit tehetnek mást, mint engedve a szakszervezeteknek, egyre növekvő bért fizetnek az ázsiai munkavállalóknak. Ezzel párhuzamosan pedig árat emelnek. Eddig tartott az  "olcsó" ázsiai munkaerő, egyelőre.